Kunci blogja http://bigboned.blogger.hu hu Azért vannak a Lóbarátok... http://bigboned.blogger.hu/2012/05/06/azert-vannak-a-lobaratok Először is. Boldog Anyák napját, főleg Anutámnak.
Másodszor pedig. Eredetileg ide egy másik poszt jött volna, de ma elhívott a gazda kocsikázni a családdal, azt hittem megyünk egy kört, azt csá. Hát a nagy lószerszámot. Elmentünk egy ilyen összejövetelre, ahol gyülekeztek a lóbarátok. Kiderült, hogy egy kis Istentisztelet keretében megáldják az új lovakat (kb 15perc) aztán kaja, pia, olimpia.


Amiken nem ülnek azok lettek meghintve Szenteltvízzel.

A szertartás.

Volt egy nő is a "volán" mögött

Aztán jött a kaja:


Ingyen? Hol van ilyen még,
nincsen nekünk semmi bér.
Egy kicsinység nem fáj neked hát,
szívből mondunk Neked hálát!!!
(műfordítás: Kunvári Enikő és férjura)

A cálád. Háttal a gazda és apósa, a lány a lovakkal, a gazdasszony a kocsin.

A gazdasszony melegíti a lovakat, hogy üzemi hőfokon legyenek, mire indulunk.

2 ló, erő, bőrkárpit, alufelni, nyitott, tető, mi kell még? :D


Elfelé utazva

Útközben

És a finish előtt.

Apropó Finish. Óriási Grat Michelisznek:D

Mára ennyire tellt, majd még jelentkezem.

Bye All

]]>
Sun, 06 May 2012 21:19:14 +0200 24895_71004
Május 1 Újratöltve http://bigboned.blogger.hu/2012/05/02/majus-1-ujratoltve Azazhát nem is elseje, mert ez 30.án hétfőn volt, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy most nem maradtam le az állításról, mint tavaly amikor az előző helyen daruval beemelték, és volt rezesbanda meg minden. A falu meg kb 3x vagy 4x akkora mint ez itt. Kastély meg nemesség sincs, de volt jó hangulat.
Meg nagy szél.
Meg tűz.
Meg sör:D



Elvileg úgy volt, hogy csak lemegyek azt megnézem, hogy mi a pálya, meg kattintgatok. 7kor kezdődött, lementem, néztem készülődnek nagy erőkkel.


közeledvén


ezekkel a rudakkal van folyamatosan alátámasztva, ahogy a videón is látszik majd

Szóval lementem kattintgattam, láttam közeledik a főnököm is, mire egy ember el kezdett kiabálni, hogy minden erős férfi jöjjön segíteni fát állítani. Mivel megszólítva éreztem magam, sóhajtottam egyet és odaálltam. Odaért a gazda, "ezaz gyerünk fátállítani"

A képek és videó a nyomások közt készültek, amikor a többi támasztékot cserélték. Én a legutolsó leghosszabbnál álltam.

A nagy szél ellenére is azért sikerült felállítani, egyenes is lett. Aztán a faállítóknak volt ingyensör. Ismét megszólítva éreztem magam, úgyhogy én is pisszentettem magamnak egyet. Természetesen senkinél nem volt sörnyitó, mert az gyíkoknak való, de öngyújtó collstok, másik üveg és a rekesz maga jó szolgálatot tett.



Aztán kezdődött az evés ivás, beszélgetés. Természetesen az én winchesterem átállt olvasásra,  és csak input volt nagyrészt. Aztán este 8 fél9 körül tombolasorsolás.







A tombola vicces volt, ugyanis, tényleg véletlenül, a gazda fiacskája húzta a sorsot, és elsőre belenyúlt az apja számáért a letakart kosárba, de úgy hogy oda se nézett. Heherészés hogy jajja persze cinkelés meg minden, elhozta az ajándélk kosarat. Megint a kisfiú húz. Megint kihúzta az apja számát, ( aki kb 3 tombolát vett = 3€ ~ 900Ft ) de a felesége kikapta a kezéből és az enyémbe nyomta, hogy "NYERTÉL!"
Jó, mondjuk azért tényleg gáz, ha a 3 nyereményből 2 náluk landol, úgy hogy a fiuk húz.
Szóval a 2. nyeremény egy rekesz sör volt. Most is azt kortyolgatom




Szóval nem alakult rosszul az este, a későbbiekebhen folytatódott az ivás és a beszélgetés. A egy ittas német tájszólást kb annyira értek meg, mint egy spanyol foci közvetítést. A neveket, meg max a helyeket.

Este haza, mánap reggel a tesóméknál elsejei sör-virsli, de nem verseny és nem mentünk se a Kolumbia sörözőbe, se a Caracoles-be :D

Még a héten újabb (különki)adással jelentkezem, 
köszönöm a megtisztelő figyelmet, 
A viszont látásra.


]]>
Wed, 02 May 2012 21:33:52 +0200 24895_70906
Ma Egy Éve http://bigboned.blogger.hu/2012/04/29/ma-egy-eve

Ma 1 éve indult világhódító útjára a blog.



68 bejegyzés 60 hozzászólás

Ezúton köszönöm a megtisztelő figyelmet, és a kitartó olvasgatást. Bár tudom, hogy nem foglalkozom annyit az oldallal, mint szeretném, és mint kéne, de főként az időhiány akadályoz, nameg nemmindig van míről írni. DE. Ha minden jól megy, a hét közepe felé, jön a legújabb bejegyzés.

Mivel a metál iparágban tevékenykedem, és egy ( one ) éves a blog, azt hiszem ez a stílszerű ide :D Csak az kattintson rá, aki szereti




Kellemes hosszúhétvégét mindenkinek, én lépek, mert ma is éjszakás vagyok.

]]>
Sun, 29 Apr 2012 20:21:24 +0200 24895_70822
Ne Légy Barom! http://bigboned.blogger.hu/2012/04/12/ne-legy-barom Miközben iszod a spezialt németben. Vagy. Okos enged, a hülye meg megtöri a verdát. Esetleg: Nyugati köcsögmercis vs. keleti köcsögmercis.

Lehetne még jópár alcímet adni, de a lényeg az, hogy a drágalátós bátyám sikeresen okozott kárt, saját hibájából, a saját autójában.



Szerencsére ezeket az autókat nem véletlenül szokták prémium, vagy presztizs márkaként emlegetni. Hozzávetőleg 80 km/h-val kapott el egy táblát. Ahhoz képest nem néz ki olyan vészesen.

Barmok minden országban vannak. Itt Németországban is. 

Azért mondom ezt, mert az eset nem egy résztvevős volt. Egy másik stuttgarti autó váltotta ki voltaképpen a vétkes reakcióját. Elkövette azt a hibát, hogy elkezdett  menőzni. A bátyám pedig felvette a kesztyűt. Na ez volt a hülyeség. Ugyanis az előtte közlekedő piros 190es az előzés megkezdése utáni pillanatában padlóféket nyomott a még csak félig kihúzódott E200 T-modellre. Ha nem töltöttünk volna annyi időt a szimulátorokkal a gép előtt, így is végződhetett volna:


A video utolsó pár mondatára tessenek figyelni

De szerencsére észnélvolt, és nem a fékbe taposott, hanem kormány el, és gázzal visszahozta.
A történtek után "Hősünk" is odament a másik mercishez, hogy: "Ember! Meg akarsz ölni?" Akkor derült ki, hogy egy tipikus, a húszas évei elejét járó mondhatni siheder ült a volán mögött.
Mindenki volt fiatal, vagy éppen most az. Mind követünk el hibákat. Még az öregebbek is. Sőt, van hogy ők is Bruce Bannerből Hulkká válnak a vezetőülésben.

Balsávba át->Tábla->Szántás ->Visszasorolás



A károsult, vétlen fél.



Szerencsére "csak" ennyi történt. Ez volt (ahogy találóan megjegyezte) a csillagok háborúja.

A testvérem ezt intő jelként vette, fentről. Hogy:
- Oreg! Még egy ilyen, és pofon lesz. De ököllel!
Szóval a megtört autó képe majd ki lesz rakva a falra, otthon, hogy lássa, neki haza kell érni a feleségéhez és a gyermekéhez. Nem engedheti meg magának az efféle játszadozást. A közút amúgysem játszótér. És nem szabad hagyni, hogy egy másik ember felingereljen minket. Ez már 1885 óta köztudott:


"- Nyugalom, Seamus! Tudom, mit csinálok.
- Szegény Martinra emlékeztet.
- Bizony.
- Kire?
- A bátyámra.
- Várjunk csak! Magának van egy Martin nevű testvére?
- Vót' egy bátyám. Mindig hagyta, hogy provokálják. Nem akarta, hogy gyávának tartsák, ha nemet mond. Aztán beleszaladt egy késbe. Virginia City-ben. Sosem gondolt a jövőre, szegény Marty. Isten nyugtassa.
- Úgy ám! De remélem,maga gondol a jövőre, Mr. Eastwood!
- Másra se tudok gondolni." (gy.k.:Vissza A Jövőbe 3)


Pont én írok ilyeneket, amikor nem is olyan rég nekem is elszakadt a gyógyszer, elgurult a cérna, és beláthatatlan helyen előztem meg egyhuzamban két teher és négy személyautót. Pedig volt ott erősebb gép is az egynyolcas golfomnál. Igaz én már a kanyar végére hármasban voltam, és mikor láttam hogy nem jön senki, index ki, és padló. 60ról 90ig megvolt 3 autó, aztán 110ig egy teher, meg még egy autó, 140nél dombra föl a kamion mellett már tudtam, hogy ez necces lesz, ráadásul kanyar is jött, a fordulatszámmérő túlfutott a 4000ren, én már lökdöstem magam előre, hátha segít. A dombtetőre érve láttam hogy messze még a szembeforgalom. Levegő kifúj, gáz elenged, index jobbra, az égre tekintve, egy "Kössz Istenem" meg egy "Ilyet se csinálunk többet Wazze". Addigra ismét hallottam a rádiót, a motor elcsendesedett és haladtam tovább Straubing felé, míg el nem értem a következő kamion mögé felsorakozott karavánt.



"Mindig a teknős győz..." (Taxi)

A kedvencem amikor öreg, ősz hajú embereket látok nagy 5000 köbcentis, duplakipufogós Mercedes-ben 60-nal vánszorogni a 80-as táblában, vagy amikor a Porsche egyre kisebb a visszapillantómban, mert én a megengedett 100 km/h-val haladok. A legtöbb tényleg kiultúrált. A városban nem dudálják, villogják le az embert, hanem türelmesek. Az autópályan a sok külföldi miatt nem igen látszik, de ott is előzékenyek. Jó. Az esti jdcs összejövetelek is megvannak a parkolókban, de az hol nincs ugye. Bőven van mit tanulnia az egykori vadkeletnek, a vasfüggönyön túliaktól.
Anno volt ilyen is, és még ma is vannak. 3:30tól egy ugyan olyan piros 190es bunkómercis, mint a fenti interakcióban.



Mac fuvarozása közben egész más. Egy ilyen szituáció is. Vagy egy akármilyen szituáció. Nyugodtság van. Csend, (már amikor Mac nem hallgat R'n'B-t, olyan márpedig nagyon ritkán van), béke, semlegesség. Pedig az egy 4.3mas V8. Abban van erőtartalék. Bejön az a Lexus LS. Még az autómata váltója is. Csak ne enne annyit. Igaz ő a bázison 98 amerikai centért veszi literenként. Nekik az TAX Free. Ha itt is az lenne, én is vennék valami kényelmes tepsit. Bár a faceliftes Xedos 9-cel nagyon szemezek. Meg egy csomó más autóval is, de akkor meglenne a harmadik Mazdám a CB2 meg a GD Coupé után. Engem a nagy lomha autók visszatartanak az ámokfutástól, ezek a kicsik meg szinte igénylik. A mondeo kombival is elmentem 120 km-t úgy, hogy nem fékeztem. Jó. Nem volt rajta fék. És?

Na. Találkozunk a Jövőben ;)

]]>
Thu, 12 Apr 2012 16:16:56 +0200 24895_70143
Húsvéti túra http://bigboned.blogger.hu/2012/04/09/husveti-tura
Először Deres jutott róla eszembe, amikor szállingózni kezdett a hó


Igen. Az a kretén ott fönt egy magyar. Kifelé menet feltehetőleg ő és a haverja akasztották le a sorompót is.






Pa

no



ma

A következő képek onnan készültek, ahova mutatok. Regensburg óvárosa. Nem épp King's Landing de azért nagyon szép.







]]>
Mon, 09 Apr 2012 20:20:49 +0200 24895_70056
Kellemes Húsvéti Ünnepeket http://bigboned.blogger.hu/2012/04/07/kellemes-husveti-unnepeket
Nekem csak a Vasárnap és a hétfő jut ünneplésre, aztán vissza a gályába. Ma is estig dolgoztam pedig szívesebben töltöttem volna a húsvétot így :D



Vagy így:



+ a ráadás



]]>
Sat, 07 Apr 2012 22:55:54 +0200 24895_69986
Egyhangú napok a taposómalomban http://bigboned.blogger.hu/2012/04/03/egyhangu-napok-a-taposomalomban Tegnap, mentem be tizenharmadjára az üzembe, de olyan érzés, mintha már fél éve ott dolgoznék. Finoman fogalmazva egyhangú a meló, pedig már a 4. gépre raktak tegnap (összesen asszem 18 gép van).

A hétvégi éjszakai műszakra befelé vánszorgó emberek arcára egyöntetűen rá van írva, hogy "Haggyá' f*szom, semmi kedvem" főleg tegnap. Beértünk, és a gépek státuszát mutató kijelzőn láttuk, hogy nem volt délutános műszak, mert minden állt kb 450perce. Mindenki gyűrkészte a fejét, kávét ivott, zsebre tett kezekkel támaszkodott unott fejjel. Általában műszakkezdéskor kijön a főműszakvezető, és a két "segédje" (alműsz.vez.) mögötte két oldalt, mint a bíró és partjelzői, a focimeccsen.  Állítólag ezek a legnormálisabbak a 3 műszak közül. Mi vagyonk ugyan is az I. műszak. Az Alpha Team. Ezt azért is merem így kijelenteni, mert láttam a másik két műszak embereit. A mi csapatunk se kutya, de asszem a III. osztagban láttam a legtöbb ágyútölteléket. Múltkor is épp végeztem, megjöttek, megláttam az egyik srácot, és kinyílt a bicska a zsebemben. Az a tipikus " Édes fiam hogy nézel ki? Na gyere csak ide egy pofonért!". Mondjuk meg kell hagyni ott láttam a legtöbb és a legpengébb csajt is. Egyszer. Szerintem az volt az első és utolsó napja. Megértem. Úgy nézett ki, mint az rtlklub napi sorozatából a színésznő, Balogh Edina. Na mindegy.

Az alműsz.vez.-ek technikai személyzet is egyben, ha valami gáz van, őket kell hívni. Tegnap csak ők voltak. Máskor is volt hogy egyfolytában szarozott a gépem, és S bácsi, nevezzük így (asszem ő is Schniebel, mint a RockSuliban a tanár), mondta kb 11kor, hogy elszállt az egyik alkatrész, kb 3/4 óra a javítás. Takarítgass, csinálgasd a papírokat, mittomén' - mondta ő. 2 óra volt, mire készlett. A szerelő is mondta, hogy kávézzál, gyújtsál rá, vagy amit akarsz. Mondom ok, én nem leszek láb alatt jóbarát. Nagy kínok árán készlett, persze nem működött jól... Elég az hozzá, hogy a nap végére, kb az előirányzott mennyiség kevesebb, mint felét tudtam realizálni.

(S bácsi, ha meglát, ahogy állok és a gépemre mutogatok, már mind a ketten kínunkban "röhögünk" mert tudja, hogy szar van a penkékben.)

Reggel 6. Megjön a Lúzer FC. Mi elslattyogunk. Én már a hajnali 5ös hiba után el se indítottam azt a kotlát.

Kint hideg van és pirkadat. Beülök. Hullafáradtan magamra húztam az ajtót, kulcs elfordít, rádió autómatikusan be, és akkor elindult ez a szám:



Nincs annyi kávé, amitől így kipattant volna a szemem. Vigyorogva énekeltem végig hazafelé, és elszállt a fáradtság, mintha akkor keltem volna. 

Persze ettől függetlenül hazaérve ahogy letettem a fejem, aludtam.










MÁS

Az öregek. Sokáig nem volt bajom velük. Főleg a saját felemenőimmel nem, de a többit is tényleg tiszteletben tartottam, pedig a buszozós korszakomban láttam érdekes példányokat belőlük. De az utóbbi időben kettő is próbára tette a türelmemet. Már régóta meg akartam írni, csak nem volt időm.

Komolyan megértem, hogy sok idejük van, meg unatkoznak. Csak azt nem tudom, hogy ők miért nem értik meg, hogy nekem meg nincs időm, és dolgoznom kell. Vgy, hogy útban vannak. Komolyan, ha nem lennék ilyen jólnevelt, akkor megállnék, és azt mondanám:
"Öreg! Egy! Nem érdekel a nyomorod. Kettő! Húzzál innen, és hagyjál dolgozni!"
Történt egy nap ugyan is, hogy a Gazda kivitt az erdőbe, és mutatta, hogy mit kell kivágnom, és hova kell raknom. Azt mondta 11re jön vissza, addigra azért el kéne készülni vele.
Siettem, hogy meglegyek időre. Egyszer csak megjelenik egy öreg csóka, aki ilyen erdőjáró (pedig az magánterület mind1). Nézi ahogy dolgozom. Pedig azt nem szeretem. Leállítottam a fűrészt, húzom el az ágakat. Kérdezi:
Te itt dolgozol? Nagylevegő, nem leszek szarkasztikus, nem küldöm el az anyjába, mondom igen, a Gazda embere vagyok, nem a fát lopom. Próbál ott vicceskedni, meg szóbaelegyedni, de mondom nekem dolgoznom kell. Erre elkezd ott balfanoskodni az ágakkal, persze pont fordítva, mint ahogy kéne. Aszongya segít. Mondom nem kell, hagyja csak, menjen nyugodtan. Kb, mintha a falnak mondtam volna. Mondom nem oda, és nem úgy. Hagyja, majd én. De csak nem. Elszakadt a cérna, megfogtam a fűrészt, és a közvetlen közelében kezdtem vele kivágni a kis fácskákat, hogy észrevegye magát, hogy útban van. Megfordult a fejemben, hogy egy nagyobbacskát odaborítok mellé, de azért vette a lapot, főleg, hogy nyélgázon pörgettem a druzsbát. Láttam, hogy arra várt, hogy visszajöhessen "segíteni" én meg mentem felé és csapkodtam ki a hulladékfákat. Nagynehezen végleg ehúzta a csíkot. Csisszre, de sikerült befejeznem időre.
A másik. a Gazda apukája, aki alattam lakik. Úgy kell elképzelni, mintha Antibácsit a L'art pour L'art-ból kereszteznénk a South Park-ból Stan papójával. Ő nem Billy-zik, de a kutyát még az előző eb nevén szólítgatja. Nagyothall, és olyan gyorsan gyalogol, ahogy én etetek a vellával. Ráadásul, mivel már a teste nem engedelmeskedik úgy, ráfolyik a nyála a kezében lévő eszközökre, amivel aztán nekem kell dolgoznom. Eddig azt mondom ok. Öreg, beteges, meg minden, nemgáz. De. Mind1 miről van szó, ha látja, hogy pl. a borjaknál ganézok, odajön "segíteni", hiába mondom, hogy nem kell. Már egy ideje ittvagyok, és nem lassítok miatta. Egyszerűen akadályoz a munkában. A múltkor is, már ott harákolt, meg minden baja volt, mert nem bírta. Mondom, hagyja. Neem neem... OK. Akkor hajrá. Rövid időn bellül inkább mégis csak hagyta, hogy csináljam. Lehet hogy most érzéketlennek tűnök, lehet, hogy az is vagyok. Tőlem aztán pityereghet. Mert szokott. Főleg, amikor a fiacskája leteremti, miután, valamit nem úgy csinált, mint ahogy meg lett mondva. (Olyankor mindig beugrik Cartman beszólása: Muter! A nagyi szenilis! Ideje berugdalni egy otthonba.)" Vagy amikor nem várom ki, amíg 2percenként kinyög fél mondatot, miközben dolgoznom kéne. Vagy amikor észreveszi magát, hogy körülötte én már mindent megcsináltam, amíg ő a feladat tizedével szenvedett. Vagy amikor észreveszi, hogy kétszer egymás után is fordítva húzta magára a pulóvert. Mint egy kisgyerek, 1az1.
Ezért is keresünk épp a gazda is itt, én meg otthon hirdetés útján gondozót, neki, meg a szomszéd néninek, de egyenlőre sajnos kevés sikerrel.

Ezen a héten még dolgozom pár napot, de a Húsvét nagy részében remélem nyugtom lesz egy kicsit. Majd kiderül.
A héten ha minden igaz le is papírozok mindent, és átjelentkezem ide. Onnantól végleg el leszek szakadva az előző helytől.
Egyenlőre ennyi. Ez_az_ezredik_szó_a_bejegyzésben:D_Bye_All

]]>
Tue, 03 Apr 2012 00:54:39 +0200 24895_69860
Egy év és helyzetjelentés http://bigboned.blogger.hu/2012/03/25/egy-ev-es-helyzetjelentes Mostmár durván egy éve, hogy elhagytam a szülőföldem. Az igazat megvallva tavalyelőtt ilyenkor azt gondoltam hogy tavaly ilyenkor fogok ott tartani, ahol most. De már tudom, hogy akkor még túl korai lett volna. Éppen kihagytam volna azt a sok szívást, de az egy év alatt azért egy bizonyos szinten már hozzászokott az agyam a német nyelvhez. Nem voltam felkészülve Na. Még most sem vagyok 100%-ig meggyőződve, hogy eljött az idő a változásra. De többen is megerősítettek, hogy nem lesz gáz. Ugyan is, kaptam egy böcsületes német gyári munkát a közelmúltban a már meglévő meló mellé. Node kezdjük az elején, mert már rég volt annyi időm, hogy írhassak ide. (Nem lesz egy rövid poszt előre szólok :D)



Szóval.

Már egy ideje mondta a gazda, hogy Szmeagolnak mászik állászt kell keresznie, mert lejár a szerződésze, meg meló szinc annyi.

Ígyhát belevágtam a keresgéplésbe. 

(Németországban az állások 95%-át nem a cégek hirdetik meg, hanem több, toborzásra specializálódott cég úgynevezett ZAF->ZeitArbeitFirma->IdőMunkaVállalat(ok). Ezek állnak szerződésben 1 vagy több céggel, és az ő általuk beszervezett emberek fizetésének egy részért lecsippentve álláshoz juttatják őket)

Eredetileg úgy volt, hogy a gazda azt mondta, hogy majd ő intézkedik, mert tud 1-2 helyet, meg az asszony ír nekem ilyen pályázatot, stb stb... Mondom ok. Persze nem lett belőlük semmi. Na mind1 - mondtam magamban.

Elkezdtem küldözgetni a leveleket az állásközvetítőknek, a meghirdetett állásokra.

Egy helyről hívtak, hogy hétfőn 9kor fáradjak be hozzájuk. Mondom ok. Meg is találtam a céget, persze a belvárosban. A parkolás az nem épp egyszerű itt sem főleg délelőtt, de megoldottam:


(A kerítés meg a fa kb 20cm-re van a Wazzétól, a fehér Puntosnak hagytam egy kis helyet, de ilyenkor áldom az eszem, hogy nem valami nagy autót vettem, igaz hazafelé meg: "Bakker, valami nagyobb, kényelmesebbet kellett volna...")

Odaértem időre. Bemegyek. Két szemrevaló fehérnép fogadott. Kérdezték, hogy mi a pálya. Mondom:
- Önök hívtak, és mondták, hogy mostanra jöjjek.
- Elküldte az önéletrajzát, és a pályázatát?
- Természetesen - mondtom, erre elkezdett keresgélni a szekrényben.
- Hát itt pedig nincs - már láttam a szemében, hogy legszívesebben leköpne, mondjuk az érzés kölcsönös volt, mert bár nem volt sem öreg, sem csúnya, de az a tipikus első pillanattól ellenszenves személyiség - mondom:
- e-mail-ben küldtem.
- A számítógépes rendszerünk összeomlott, szóval nem tudom elérni a netes adatbázist.
- Nyugi hugi, elhoztam pendrive-on.
- Hát öcsém ide be nem dugsz semmit az mocskosélet.
- Nyomtatóm meg nincs, hogy papíron hozzam.
- Akkor töltsd ki ezt a formulát - akkor átvette a szót a "józsaru" a kolleganője, nagyon rendes volt, a nyomtatvány kitöltése után megbeszéltük mi a tényállás, és mondta, hogy küldjem el még1x a cuccaimat, majd értesítenek, ha van valami. Mondom Ok, akkor csőtészta.

Ofkorsz nem hívtak. Pár egy hét eredménytelenség után taktikát váltottam. Elkezdtem keresgélni a neten, hogy a németek hogy csinálják ezt. Rá is akadtam egy online önéletrajz és pályázatkészítőre. Beírja az ember a paramétereket, és a gép generál egy random bemutatkozó levelet, kisebb zavarosságokkal, de még mindíg százszor jobban tud németül, mint én. Nem akarok hazudni, kb 4 helyre küldtem ezt be, az önéletrajzommal (amit persze a neten javasolt rövid tömör stílusban készítettem, erre majd visszatérek) és vártam. Az egyik az volt ahol korábban jártam.

Ha jól emlékszem kb 4 nap volt mire jött az első telefon. Épp az udvart takarítottam.

"Szóval ott voltam, a dolgommal elfoglalva.
Hirtelen megjelenik egy vén fazon bottal.
Azt mondja, egy távoli rokonom. De én nem láttam semmi hasonlóságot.
Azt kérdezi: ''Szeretnél gazdag lenni?''
Én meg: ''Persze.''
Erre a kezembe nyomja ezt a könyvet.
Azt mondja, ez a könyv tartalmazza, az összes sporteredményt az évszázad végéig.
Nekem csak a győztest kell megtennem, és soha nem veszíthetek.
Erre én: ''És mi ebben a trükk?''Ő meg: ''Semmi. Csak tartsd titokban!''
Azzel eltűnt.
Soha többet nem láttam.
Még egy dolgot mondott:
''Egy nap egy őrült, gülüszemű tudós...
vagy egy kölyök kérdezősködhet a könyvről..."

:D

A viccet félretéve.
Fölvettem, és egy tag mondta, hogy végülis lenne egy hely, és... elromlott a telefonja, letette.

Asszem másnap? Vagy pénteken történt az első hívás és hétfőn hívott vissza, hogy na mostmár minden ok a telóval, lenne itt egy meló, tőlem nem messze. Egy öntödében dolgozhatnék. Ha érdekel akkor találkozzunk itt és itt ekkor. Mondom ok. Elkocsikáztam. A portához mentem megkérdezni hogy merre lehet a fazon. Persze kidetrült hogy aki épp becsekkolt, ő vele volt a találkozóm. Lekezeltünk papírok,m Visitor kártya, Go. Körbementünk, mindent megmutatott. Na? bejön? Mondom végül is ja. Mikor tudnál kezdeni? Mondom konzultálok a gazdával, aztán majd kiokumláljuk. Ok.


Az utolsó nap az erdőben. A szolgálati autó odalent. Én meg egész nap a hegyen föl le hurcipáltam a farönköket.

Még ott gyorsan megírtuk a papírokat, és mondta, hogy akkor szombaton kezdesz  itt a beosztásod. (Egy évre előre megvan a beosztás) mondta, hogy akkor kedden elmegyek hozzájuk megírni a szerződést.

Mivel akkor még csak 95% volt hogy ez lesz, nem akartam elkiabálni, ezért nem kürtöltem "világgá".
Épp aznap töltötte a Wazze a 260at:D



Mondtam a gazdának, hogy mi a tényállás, mondta, hogy ok, ha besegítek itt, akkor továbbra sem kell lakbért fizetnem. Belementem. Így most nemigen van időm blogot írni, meg úgy egyáltalán semmire. Eredetileg úgy volt, hogy egy ismerősöm jön ide házvezetőnőnek, de aztán az utolsó pillanatban visszamondta, mert otthon kapott állást. Szóval ez is közrejátszik, hogy nincs időm, mert megmaradtak olyan feladatok, amiket amúgy ő csinálna. 


Itt is beköszöntött a tavasz.

Az utolsó pár nap itt, a "gyorsan még ezt, meg még azt" jegyében telt.


Lómanikűr

Aztán beköszöntött a szombat. Reggel 6kor kezdtem, ugyan is ez egy 4 műszakos meló. (itt 4 műszaknak hívják azt, amit otthon váltott 3 műszaknak)


A parkolóból a munkahely hajnalban.

Ez egy alumínium öntő pérselő hely (nem mondhatok többet a cégről, mert aláírtam egy termékvédelmi szerződést), ha magyarországon lenne kb ilyen lenne:D



Így az első hét után azt kell mondjam, hogy nem rossz, menni fog ez, de még azért sokmindent meg kell tanuljak, főleg a régi gépek gombrengetegében eligazodni. De ha minden jól megy akkor maradok még egy ideig.


]]>
Sun, 25 Mar 2012 18:09:03 +0200 24895_69486
The Chosen One http://bigboned.blogger.hu/2012/03/04/the-chosen-one Szóval. Még mindig sokat dolgozom az erdőben


Innen importáljuk a felhőket




Egy megfagyott patak felső szakasza


Egy alsóbb szakaszon már méteres kanyont vájt a hegybe





Ennyit az erdőről.

Hétfőn, míg én az előző főhadiszállásról pakoltam el a maradék cuccomat, dél körül világrajött az első unokaöcsém Martin.

Meg is látogattam a kis lurkót. Egyenlőre teszi a dolgát=eszik és alszik. De már most látszik, hogy vele van az Erő



Ettünk egy jót, megkapta az exfőökasszonyunk ajándékát is, meg persze amikor az aktuális megtudta, hogy mi van, ő is küldött neki egy apróságot. Szóval mindenki nagyon örül.


A három magyar autó(ja)

Szóval egyenlőre ennyi. Majd még jelentkezem. Bye.

]]>
Sun, 04 Mar 2012 21:03:00 +0100 24895_68441
"Semmi hír az jó hír, mondta ő..." http://bigboned.blogger.hu/2012/02/25/semmi-hir-az-jo-hir-mondta-o És az az ő aztán tudta.

Mivel nincs hír, ezért teszek föl 3képet a Wazzéról. Körülötte a múltheti faanyag amit kitermeltünk.







Ja. Szóval elvagyok, iszom a böjti sört a.k.a. Paulaner Salvator (Double Bock 7,9%) :D Majd ha lesz valami érdekes, írok róla. Bye

]]>
Sat, 25 Feb 2012 19:31:23 +0100 24895_68103