Kerek századik bejegyzésem ez. Voltak terveim ezt illetően, de talán majd a százötvenedikre... Azért remélem ez sem lesz rossz.



Amint azt már említettem az utolsó bejegyzésben, a két hét elteltével újra jelentkezem.
Pénteken írtam Zoli barátomnak, hogy a múltkor megbeszéltek szerint újra elugrunk valahova. Ez a város pedig nem más, mint München.



Mikor utoljára itt jártam, csak egy estét töltöttem ebben a metropoliszban, de intenzív élmény volt, így megmaradtak fontos részletek. Azt tudtam, hogy a városba autóval gabellázni felér egy fejlövéssel, szóval leraktuk a járgányt az egyik metróállomás közelében, vettünk napijegyet és nekivágtunk.



Mivel csak térképen és műholdképen láttam a célterületet korábban, ezért nem mértem fel túl jól a távolságokat és a gyalogutakat sem. Ennek következtében az első két órában nagyon sokat gyalogoltunk. Előbb az Olympia bevásárlóközpontban, ahol a metró megállt, majd onnan át, az Olympiaparkba. Ami nem is lett volna gáz, ha ismerem a járást.


Kosárpálya lvl 99



Még itthon megnéztem milyen rendezvények lesznek a hétvégén, de mivel a farsangnak vége, a nyári szezon pedig még nem indult el, ezért egy amúgyis útbaeső bolhapiacon vágtunk át, majd később az óvárosban a különféle pártok kampánytevékenységét tálthattuk.



A piac olyan volt, mint amilyennek az ember elképzeli. Tele van kacattal, az ember csak elvétve hall német szót. Dominálnak a törökök, oroszok, kínaiak, afrikaiak. Volt csomó ruha, cipő, régi magnók, gyertyatartók, étkészletek, bútorok, bakelit lemezek, DVD-k, persze mindenből a legalja, meg a szakadt régi szarok. 2 soron mentünk végig a 20-25ből, de elég is volt.

Majd öt km séta után végre megérkeztünk az első célállomáshoz.



Durva volt látni, hogy a hetvenes évek elején átadott komplexum ma sem tűnik ósdinak és, hogy mennyire egyben van. A park ápolt, rendezett, az épületek nem omladoznak, bár van sok elhagyatott régiója, mégis olyan újszerű az egész.






A parkolóban lévő bolhapiac fentről

Panoráma:
http://www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_3_9_gqjz7kpkmr.jpg

(rég volt már ilyen kép, szóval újra leírom: Ha nem jelenik meg a nagy kép, akkor jobb klikk a kis képre, és "Kép megnyitása új lapon" sort választva megjelenik nagyban az új lapon)

Miután körbemászkáltuk a stadiont, elindultunk a park felé, mert arra van a torony bejárata.









Nem alacsony ez a pálcika, de azért nem para. A lift sem turbó, csak 7 métert tesz meg másodpercenként, szóval elviselhető. Majd 200m (~185) utazás után ez a kilátás fogadott minket:

http://www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_3_9_zsn2ct3uss.jpg

http://www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_3_9_1bcxaivpwq.jpg






Sajnos a párás levegő miatt nem tudtam jó képeket csinálni a városról


és szemmel láthatólag, a szelfizés sem az erős oldalam :D


Az "Úgysem jön el..." - Playbook :D

Miután ismét lent voltunk elindultunk vissza a városba




A víz olyan tiszta itt is, hogy simán látni benne a potykákat.



http://www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_3_9_6i7di0tbui.jpg

Tovább lépdeltünk, s bár éreztük, hogy van pár kilóméter már a lábunkban, a lelkesedésünk lankadatlan volt.


(fél)profi fotoszessön a pázsiton


A BMW főhadiszállása a toronyban, hozzánk közelebb balra a múzeum, mögöttük pedig az üzem.



Megint metrózás következett



Amúgy fun fact a metró mozgólépcsőkről:
Eleinte föl sem tűnt, csak később, mikor Zoli felhívta rá a figyelmemet. Adott egy fix széles lépcső. Mellette van egy keskeny mozgólépcső. Amikor az ember a mozgólépcsőn megy, látszik, hogy mindenki jobb oldalon áll. Én leszartam, álltam a bal oldalon és beszélgettem. Többször is hallottam magam mögül, hogy 'tschuldigung... azaz "bocsánat", mert ment volna fölfelé. De ha valaki ennyire siet (persze egyik sem futott) mi a rossebnek nem a fix lépcsőn megy, ami tök üres? Szaladgálhat rajta naphosszat. De nem, neki az a sáv kell amin én, vagy a Zoli áll. Na mind1. Vettem egy nagy levegőt és utána már figyeltem, hogy a kretének szabadon járkálhassanak.



Marienplatz, csapó kettő. Altrathaus, azaz az öreg városháza.



Az óvárosban csak sodródtunk az árral, tébláboltunk utcáról utcára, nézelődtünk, dumáltunk...


A Miasszonyunk temploma. München egyik jelképe is egyben.





A kezdett sötétedni, ezért elindultunk a város peremére, hogy megnézzük az FC Bayern stadionját, az Allianz Arénát



Jó öreg GTA-1 :D



Az Aréna. Ahogy azt Zoli is megjegyezte, ennyire szeretik a csapatukat, hogy minden meccsért ki kell utazni a városból. Bezzeg Madridban ott van a belvárosban.



Voltunk is Adidas boltban mezt nézni, mert találtunk,  szépeket, csak az áruk volt borsos. De nagyon!



Mire odaértünk, már csak a műnapok sütöttek a gyepszőnyeg fölött, de sajnos ennél közelebb nem kerültünk.



Mondjuk egyvalamiért jó volt ilyen későn menni.

Egyrészt láttuk alászállni a Napot a bajor főváros mellett, Másrészt láthattuk a díszkivilágított stadiont közelről.


Mikor elindultunk vissza, már elég nagyot zuhant a morál. Hátmég a lassan teljesen elkészülő talpunk.


"Ted! Láttam, hogy hol fordul meg a metro..." 



Egy utolsó rohamot indítottunk a városba, de még azért felfedeztünk egy s mást.



Az Isar kapu. Nem messze volt Eder mester műhelye, ahol Pumukli állandóan szivatta szerencsétlen öreget. Az épületet sajnos már lebontották.







Mire elértünk ide a Maximilianeumhoz, már meg voltunk halva. A lábunk tropa, én szomjaztam, és a szél is egyre hidegebb fuvallatokkal ostromolt minket.

Az egyetlen cél az volt, hogy visszajussunk a földalattihoz.



Úgy vonultunk ezen az utcán végig, mint a vert sereg. Hosszú macskaköves utca villamos sínekkel, szobrokkal múzeumokkal. A Maximilianstrasse. Ez az utca nagyon híres. Pompa, luxus és fényűzés.



Az utcán luxus autók, az ötcsillagos szálloda előtt klasszikus, szürke egyenruhás ajtónálló. Tisztára mint a filmekben. Szép vörös szőnyeg, minden díszléc aranyfényű. A kirakatokban milliós ruhák, tízmilliós ékszerek, s a kávézók, ablakai mellett elegáns emberek beszélték ki az ügyes bajos dolgaikat egy csésze drága fekete mellett, amennyiből én egy hétre bevásárolok. De nem irigykedtünk. Egykedvűen lépkedtünk a világmárkák boltjai mellett. Néha meg-megálltunk fantáziálni hogy miket viselnénk, ha úgy ki lennénk tömve zsetonal. Gucci, Tiffany, Luis Vuitton, Armani, Hublot, Versace, Rolex és még sorolhatnám. Aki számít annak van itt boltja.

Szépen keretbe zárta ez az út a kirándulást. Mikor megérkeztünk, frissen üdén, a bolhapiacra, kaftános arabok és gyűröttarcú oroszok próbáltak túladni a filléres lomokon, s mikor fáradtan cammogtunk hazafelé, a "milliós kacatok bazárján" csattogtunk végig.

Már láttuk az állomást mikor az Operaházhoz értünk.


Szünet lehetett, mert csomóan kint álldogáltak, beszélgettek, füstölögtek. Ezután jön a késői vacsora egy exkluzív étteremben, majd egy csendes hazaút lehetőleg egy német prémium autóval. Legalábbis amennyire én tudom. Azt hiszem meg tudnám szokni azt az életstílust is.

Visszametróztunk az autómhoz, kiszabadultunk Münchenből és a pályán hazafelé bekapcsoltam a Kossuth rádiót, mert este már jó a vétel. Nem tudom kik kezében vannak ott a dolgok, de eléggé elvetemült előadásokat hallottunk vakondszemhélyról és hunyorékoló folyókról. Este tíz volt, mire kiraktam a Zolit, én pedig éjfélre értem haza.

Megint elmúlt éjfél, úgyhogy nem is klimpírozok tovább, holnap meló van :)

Minden jót kívánunk az otthoniaknak: Bye bye