Bár mondhatnám, hogy van miről beszámolnom, de sajnos elég egyhangúak a napok.
Bár nemrég volt egy munka e.ü. vizsgálat, de nem úgy mint otthon, hogy neked kell elmenni... A doki kivonult a céghez a petyerkájával ( hallás, látás, stb mérőeszközök) s amikor volt időnk, akkor szépen egyesével fölmentünk hozzá. A látás 100 a hallás 98%-os lett vércukor koleszterin OK a vérnyomásom volt egyedül magasabb, de a kollégámnak szintén ez jött ki, akivel naphosszat emelgetjük a 30-80 kilós autó és teherautó kerekeket pedig ő kigyúrt és egészségesen táplálozik.

Szóval amikor nem az autókat csinálom, akkor az új tárolórekeszeket töltöm a raktárban. Mivel már lassan egy éve vagyok ennél a cégnél, többmindent rámbíznak. Például ügyfeleket fuvarozok a céges krafterral, hála az égnek csak rövid időre, de céges telót is rámbíztak, azzal a felkiáltással, hogy: " Áááh. Úgy sem kell használnod, 2 óra múlva amúgy is zárunk, ilyenkor már nem jön senki... " A tag elment, rá két percre már csörgött is. Jöttek fuvarozók, meg egy futár is. De persze e mellett csinálnom kellett a többi dolgomat, szóval remek volt. Másnap megmondtam, hogy ezt a továbbiakban ne erőltessük, mert senki nem mondta, hogy ezek az emberek, akik ugye "úgysem jönnek már ilyekor" vinniük is kellett volna ezt-azt. Na mindegy.

Ahogy közeledik az ősz, úgy szép lassan indul befelé az üzlet. A legjobb az egészben, hogy már most látjuk, hogy mennyire derékba fogjuk kapni a lószerszámot, mert el vagyunk mindennel maradva és a sötét felhők csak egyre tornyosulnak. A nagy magaziner targoncánk elromlott (a keleti kollégákkal keleti módszerekkel tartjuk életben, míg ki nem küldenek végre valakit) a raktáros nyomtatója szintén rosszalkodik,  és még sorolhatnám. A munka emiatt akadozik túlórázás, meg ami kell.Tegnap meló után, a kollégákkal legurítottunk egy-két sört aztán hazajöttem megfőztem, 8kor meg is tudtam vacsorázni, de ha későn eszem midig baromságokat álmodom, mint pl most is.

Azt álmodtam, hogy a céghez berontott egy csomó afrikai fegyveres és mi valamiért átálltunk a 2m átmérőjű palacsinták gyártására. Épp húztam a raktárban a raklapot amikor az egyik fegyveres neki állt hőbörögni, mert a lázadókat kereste, akik nálunk rejtőztek valahol. Há' mondom keressed őket, engem meg hagyjál békén dolgozni, mert még legalább három palacsintát meg kell csinálni. Azzal elment. A kollégáim szokás szerint támasztották a berendezéseket, pofáztak és röhogcséltek, és leszarták az egész kommandósdit. Én meg unottan várom míg a gép a palacsintát csinálja, mire odajön egy török csávó, hogy neki már rég úton kéne lennie ezzel a túrós palacsintával amit épp csinálok. Kérdezte, hogy mikor mehet már el vele. Mondom máris ha nyersen akarod. Akarta is, úgyhogy odaadtam neki úgy és löktem neki a békát, hogy akkor vidd.  Valamit még morgott a bajsza alatt, mire mondtam is neki, hogy. Ja. beléd is.
Aztán a főnök jött, és beszélt az emberekkel, mire odamentem én is, hogy mit mondott. Az emberek vitatkoztak, hogy mit hogy kéne. Kiötölték, hogy szarjunk rá, csináljuk úgy ahogy eddig. Mondtam, hogy akkor fix hogy nem lesz kész. A kollégám erre azt mondta, hogy ha akarom, majd én befejezem. Há' mondom felejtő. Azért mert nincs nagyobb küblink, amiben bekeverhetnénk a tésztát az nem az én bajom. Én nem fogok ittmaradni túlórázni. Meg lett ugatva legalább fél éve a főnökségnek, hogy kell egy nagyobb edény, de ők csak vakarták a seggüket, hogy hááát nincs pénz, úgyhogy oldjátok meg ezzel. Mutattam az órámon neki, hogy: Ötig. Úgyhogy együttes erőkkel hazaindultunk. Közben aztán jött két SWAT-os és begyűjtötték a kóborló afrikai katonákat, akik a cég peremvidékén bóklásztak. Hazaértem és a TV-ben láttam a tudósítást a megszállásunkról és az interjút az egyik bújkáló lázadóval, aki ágymatracnak álcázta magát és a falhoz támaszkodott. Mutatták is ahogy a nagy fehér matracból vírít a fekete arca, meg a végtagjai.
Aztán fölébredtem és a szememet dörgölve kérdeztem magamtól, hogy hogy tudok ilyen baromságokat kitalálni.