Kunci in Germany

Ez a Blog a család és a barátok részére van fenntartva.

Havas 13.01.19

Posztolva január 20, 2013

kommentár nélkül:









2013

Posztolva január 13, 2013

Olyan régen jártam itt, hogy ezt sem tudom hogy kezdjem. Talán ott, hogy december közepe felé haladva rohamosan romlott WAZZE állapota. A teljes helyreállítás nem volt opció. Így elkezdtem böngészni a használt autó kereskedéseket és a netes oldalaikat. Végül, mivel nem találtam a kiszemelt típusomat a kiszemelt motorommal szerelve, aminek megbízhatóságáról ódákat zengenek, így másik után kellett nézzek.
Egy szép szombati napon felkerekedtünk bátyámmal, hogy megnézzünk pár jelöltet távolabb, mivel az én közeli túráim nem jártak sikerrel.

A 3 jelöltből 2 drágább árfekvésű, de jó hírű, megbízható, alacsony fenntartási költségekkel rendelkező, megkímélt, kevés kilómétert futott, praktikus, a józan ész, a kollégáim és a szaksajtó által is javasolt modell volt, meg az amit végül megvettem. Íme:



A WAZZE megvásárlása akkor teljesen logikus, ésszerű, az akkori elveimmel egybevágó volt. Azért írom így múltidőben, mert valószínűsíthető, hogy azóta kockát préseltek belőle. Ami nem igazán hat meg, mert nem kötődtem ahhoz az autóhoz. Még a fék nélküli, rohadó mondeót is jobban sajnáltam.

Anyway...

Az új szerzemény első hosszabb bevetése egy kirándulás volt Mac meglátogatása céljából, vissza az első német munkahelyemre. Szombaton délig melóztam, átöltöztem, bevittem egy kollégámat a korházba, majd irány az autópálya. Tellllljesen véletlenül akkor zajlott a karácsonyi vásár is, amit idén nem én szoptam be :D Hanem az öreglányék "sleppje".



Jó messze a bejárattól letámasztottam a járgányt, és odaslattyogtam a parkolóba. Ismeretlen tűzoltók parkoltattak, így megvártam, míg elfordulnak, és a kerítést elhúzva bementem. Nosztalgiával töltött el, ahogy a régi helyen mászkáltam föl alá, de jól esett, hogy most csak passzív részese vagyok a dolgoknak. Mac örült, hogy megint meglátogattam, el is mentünk a bázisra bevásárolni, mert vendégeket várt estére. Mikor visszaértünk, a jó öreg csapat fogadott, így mondták hova tudok lent parkolni.



Megjöttek a vendégek, ettünk egy jót, majd közösen körbejártuk a vásárt, én szokás szerint a tolmács szerepét töltöttem be.













Aztán a "kocsmában" beszélgettünk egy keveset. Háttal ültem a főnökasszonynak, hogy még véletlen se jöjjön oda, persze a többi családtaggal is kerültem a szemkontaktust. Aztán az egyik gróf odajött beszélgetni, miután bemutatkoztam, rájött, hogy ki vagyok. Azért megértette, hogy otthagytam a nénikéjét és örült az új életemnek.

Aztán 8 felé fölmentünk beszélgetni, inni, játszani.



Ezt az egy pohár minőségi párlatot jéggel leküldve  játszottunk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, elvoltunk, s mikor a vendégek távoztak én is leléptem. Ez úgy 11-0 közt volt valamikor, mert akkorra már számításaim szerint elég alacson volt a véralkohol szintem.

Másnap délre a tesómékhoz voltam hivatalos adventi ebédre:



Jó kaja, jó sör, családi jó társaság. Ja és a jó verda, amivel mentem :)

Pár napra rá, hazafelé vettem az utat az új szerzeménnyel, és mit ne mondjak, nagyon élveztem.

Hazaérve kipihenten szálltam ki a verdából, nem úgy estem ki belőle össze-vissza gémberedve, mint anno a golfomból.

Pihi, család, karácsony, haverok, rokonok, szilveszter, rokonok, pihi, go vissza.

Kb így éreztem az otthon töltött idő múlását. Jó volt, csak sajnos túl rövid. Majd megpróbálok ezek után sűrűbben hazajárni, aztán majd kiderül hogy sikerül.

Ezzel a géppel majdnem olcsóbb hazajárni, mint a szállítókkal. Ez viszont gyorsabb és kényelmesebb. Egy baj van vele. A márkája. Valahogy mindig megtaláltak az úton azok, akik minden áron le akarnak nyomni egy BMW-t. Nem tudom miért pont nekem akarják bizonygatni, hogy az ő verdájuk is ér valamit. Két módja van ezeknek a "támadásoknak" a kivédésére. Beállok a 10millió tötymörgő országának lassú csordájába, vaaaaaaagy ráhúzpm a ködfényt, és "takarítom" magam előtt az utat, agresszíven, tipikus bunkó béemvés módjára. Sajnos Magyarországon az utóbbit kell használni, hogy az ember haladni is tudjon. Külföldön pedig elengedik a gyorsabbat, nem tartják föl az embert szándékosan, fölöslegesen. Bár volt ilyen eset többször is az úton, de sajnos minden alkalommal egy hazánk fia/lánya. Sajnos.
A karácsonyi szünet utolsó napján vízkeresztkor indultam vissza, mint szinte minden más magyar is, mert borzasztó sok honfitársammal özönlöttünk vissza nyugatra. Szar esős szeles időben. 7,5 óra alatt ide is értem. Utazni borzasztó jó ezzel az autóval, hosszú távon is. De kiszállni. Pfff. Na az rettenetes. Mint amikor az ember a vízből száll ki. Mindene hirtelen elnehezül, hideg van, és legszívesebben menne vissza.

Egyenlőre ennyi, majd még jelentkezem. Na csalán ;)