Tegnap vasárnap volt, s mivel szombaton dolgoztam, így sokáig alhattam. Le kellett mondanom a meló miatt, a Mac-kel való Oktoberfest-re menést, amit igazából nem bánok nagyon, mert úúúúútálom a tömeget, a sorbanállást, a túlárazott mindent és a nyomorgós tömegközlekedést hosszú távon. Majd jövőre. Talán.

Szóval megreggeliztem, tettem-vettem, megfőztem az ebédet, megkajáltam, aztán ledöglöttem filmet nézni. Egy klasszikus volt műsoron :)



Filippone helyett még mindig Csokoládé nyeri a futamot, Pakito még mindig a papagájcsajokat szereti és Charlie a szárazföldön szomjas, a tengeren meg éhes. Az irány pedig Észak. De óvatosan.

Szóval épp néztem a filmet, amikor csörgött a telefon. A tesóm volt az, és kérdezte, hogy érdekel e a túzoltó bemutató, ami előttük van a parkolóban. Olyan éber voltam, mint Marty, amikor a Doki hívta. Mondtam is félig kikelve az ágyból, hogy" ...Má-Máris indulok..."



A környékbeli tűzoltóságok képviseltették is magukat nagy erőkkel, és egy verseny keretében az ifjúsági tűzoltó lányok mérték össze a tudásukat és a rátermettségüket.





A Martin is lejött a szüleivel megnézni, hogy mi ez a sok piros autó, az egyikre fel is ült.



Már láttuk hogy szét fognak vágni egy autót, ezért azt még megnéztük.



Nem mondhatnám, hogy elkapkodták a dolgot. Negyed órát simán eltököltek vele. Persze szép szabályosan zajlott a mentés, mert az ifjú titánok végezték az eljárást, egy supervisor meg mondta, hogyha valamit nem jól csinálnak.



Frankón cabriora vágták a srácok az öreg escortot. Martin a magaslatból figyelte a történéseket



Este aztán megnéztem a Broncos - Eagles összecsapást, amin Manningék átgyalogoltak Vickéken.



Ennyi volt a vasárnapom.
Ma meg vissza a darálóba.
Majd még írok nemsokára.
Bye bye